Ogonovsky Edit-díj

Szeretettel hívjuk fel a Kollégák figyelmét a Szent László Gimnázium által létrehozott Ogonovsky Edit-díjra. Az olasz verseny (ma már Festival d’Italiano) szervezése évtizedeken át Ogonovsky Edit nevéhez fűződött. Az ő egykori kollégái kezdeményezték, hogy legendás olasztanára emlékére a Szent László Gimnázium díjat hozzon létre azzal a céllal, hogy ne csak a kiválóan teljesítő, tehetséges és sikeres diákok részesüljenek elismerésben, hanem az őket lelkiismeretesen tanító, jól felkészült és elhivatott olasztanárok (valamint tantárgyat olasz nyelven tanító tanárok) is. A Szent László Gimnázium honlapján minden információ megtalálható: www.szlgbp.sulinet.hu.
A pályázatok beadásának határideje 2017. február 15.

Az eredményhirdetésre a Festivalon kerül sor.