Czeizel Endre genetikai feladatmegoldó verseny

Versenyfelhívás

Czeizel Endre genetikai feladatmegoldó verseny

2019/2020. tanév

A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium a 2019/2020-as tanévben is meghirdeti a Czeizel Endre genetikai feladatmegoldó versenyt. A versenyen azok a diákok vehetnek részt, akik Békés megyei középiskolába járnak.

A verseny egyfordulós

A verseny időpontja: 2020. április 04.  09:30 ELMARAD

A verseny helyszíne: Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium

A verseny 90 perces. A szükséges felszerelés egy toll, a versenyen más segédeszköz nem használható. A versenyzők dolgozatukra kódszámot írnak, amit a helyszínen kapnak meg. A verseny az eredményhirdetésig anonim.

A verseny során a genetika tárgykörébe tartozó 6 feladat fogja várni a vetélkedő tanulókat.
Olyan feladatok, amelyek a diákok gondolkodóképességét teszi próbára. Megoldásukhoz elegendő, ha a versenyzőknek vannak a témákhoz kapcsolódó alapvető ismereteik.

A dolgozatokat rögtön a verseny végén értékeljük, majd eredményt is hirdetünk.

A versenyzők megismerkedhetnek a feladatok helyes megoldásaival is. A győztesek értékes jutalomban részesülnek.

A szervezők a felkészüléshez a következő szakirodalmat javasolják.

  • A gimnáziumi tankönyvek biológiából.
  • Genetikai feladatgyűjtemények.
  • Interneten elérhető feladatok, amelyek témája az öröklődés törvényszerűségei, a kromoszómák, a DNS és a gének tulajdonságai.

A versenyre nevezési díj nincs.

A versenyre a jelentkezési lap itt tölthető le. (javításban közreműködő pedagógusversenyző diák)

Jelentkezési határidő: 2020. március 20.

 

Gyula, 2019. december 02.

 

Zámori Ida

igazgató