Erkeles Csiky-Csuky

Amíg a december hónap az Erkelben az Erkel bálat, addig a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai és tanárai számára a Csiky-nap megrendezését jelenti. 2022-ben - két év pandémiás helyzet után – végre sikerült újra találkozni testvériskolánk diákjaival, kollégáival.

Az Erkelt a Gyulai Tankerületi Központ szíves hozzájárulásának köszönhetően egy 8 fős delegáció képviselte, név szerint: Tóth István igazgatóhelyettes; Fodor György testvériskolai referens; továbbá a 10. A osztály tanulói: Borzsák Nikoletta; Deák Kata; Fekete Gréta; Kónya Fanni; Szívós Zsombor; Váczi Enikő. Az utazás kifelé zökkenőmentesen telt, a delegáció tagjait Spier Tünde igazgató asszony és Páll Mária tanárnő nagy szeretettel várták. Azonnal a könyvtárba kísértek bennünket, ahol finom pogácsa, kávé és üdítő mellett cserélhettünk eszmét és öleléseket, meg persze ajándékokat.

Az iskola első emeleti lépcsőfordulójánál megtartott megnyitó ünnepséget Tapasztó-Gujdár Sophie (VI. A) Ady Endre Karácsonyi rege című versének előadásával indította, amely ünnepi hangulatot varázsolt a jelenlévők számára. Ezt követően Spier Tünde igazgató asszony beszéde következett, amelyben - mint matematikatanár - felhívta a résztvevők figyelmét néhány kerek számra: a 20-ra, a 30-ra és a 180-ra. Pontosabban arra, hogy az iskola folyosóján 20 éve avatták fel az iskola névadójának mellszobrát, az iskolaújság, a Csiky-Csuky idén a 30. évfordulóját ünnepli, és idén ünneplik Csiky Gergely (1842-1891) drámaíró születésének 180. évfordulóját is.

A rendezvényen illusztris személyek is megjelentek és köszöntötték a jelenlévőket: Faragó Péter (RMDSZ-Arad, elnök), Tóth Csaba (Arad megye prefektusa), Barbócz Izabella (Arad megye főtanfelügyelő helyettese), Kranowszky Nagy Andrea (Alma Mater Alapítvány elnöke), Horváth Júlia (városi tanácsos), Berecz Gábor (aradi Kölcsey Egyesület elnöke), Kalna Zsolt (minorita atya), Fekete Karolina (szülői bizottság alelnöke).

Az ünnepség egyik legfontosabb mozzanata a Csiky-díj átadása volt, amely a mi Erkel-díjunkkal egyenértékű. 2022 év Csiky-díjasai: Andrási Rafael (XII. C), Kátai Tímea Zsófia (XII. B) és Szabó Sára (XII. A) lettek. Gratulálunk nekik ez úton is!

Az ünnepség a Tóth Árpád díszteremben a Csiky-Csuky folyóirat 30 éves megjelenése alkalmából megrendezett kiállítás megnyitásával folytatódott. Rudolf Ágnes főszerkesztő magyartanárnő meghívására az első szám egyik diákszerkesztője, Farkas László is eljött és derűs élménybeszámolót tartott a diáklap születéséről. Érdemes megemlékezni arról, hogy az erkeles Szemfüles jóval több, mint 30 éves, 1999 tavaszán pedig volt egy 3 számot megélt T.R.É. nevű diáklap az Erkelben. Ezek eszmei értéke felbecsülhetetlen.

A Csiky-nap ezután az ún. Színházi Fesztivállal folytatódott. A középiskolások a Jelen Ház nagytermében léptek fel, ahol többek között Moliére: A fösvény, Shakespeare: Szentivájéni álom, Örkény: Egypercesek című darabjainak egy-egy részletét adták elő. Az erkeleseink ugyan saját játékkal nem készültek, de vidáman szemlélték társaik bemutatkozásait.

Öt színházi darab részletének megtekintése után Muntean Tibor történelemtanár barátunk lelkes és fantasztikusan szuggesztív vezetésével városnéző túrát tettünk. Az aradi Szabadság-szobor, az új piactér, a Ioan Slavici Színház és a mögötte elterülő Szabadság tér szecessziós épületei, a városközpontot átszelő park és a Minorita templom szegélyezték a túraútvonalunkat. Mindezt a Jelen Ház specialitását is felvonultató (túrófánk málnadzsemmel) ebéd után megismételtük, de kiegészítettük a Szántay Lajos által tervezett Kultúrpalota belső termeinek és kiállítótereinek megtekintésével. A diákjainkat az aradi társaik kísérték, akik a Kultúrpalotánk Őrei is egyben (lájkoljátok őket, nagyon szeretnék!), sikerült ismét olyan üdítő kapcsolatokat kialakítani, mint az első csikys látogatásunk alkalmával, 2016-ban. Valami feléledni látszik! A kulturális kikapcsolódást jelentő tárlatvezetést Fekete Károly az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke vállalta. A számos vértanúereklye mellett (pl. Knézich kardját, Damjanics hatalmas mankóját vagy Vécsey vércseppes kendőjét is láttuk) a legnagyobb szenzáció egy 1953 óta felcsévélt Feszty Árpád-kép restaurálása volt, amelyet percekig nézegettünk hihetetlen részletgazdagsága és monumentalitása miatt. A sok történetben kellően elfáradva a Maros-parton vezettünk le a karácsonyi vásár illatfelhőjében úszva (itt láttuk a legnagyobb lángost, amit valaha…).

Miután a Csiky gimnáziumba visszatértünk, megtekintettük a készülő épületrészeket (pl. a tornatermet, az alagsori kistermeket), majd elköszöntünk az aradi vendéglátóinktól a jövő évi viszontlátás reményében. Örömmel és pozitívan előre tekintve fogadjuk őket a jubiláló, 60 éves EDÜ-n, de előbb egy jól szervezett Implomon! Hajrá Csiky, hajrá Erkel!

 

Fodor György

magyartanár

tiszteletbeli csikys