Angol nyelvi játékos vetélkedő

Ünnepi hangulat az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Szekeres Réka 12.B és Molnár Csenge 12.A osztályos tanulók élménybeszámolója

December 4-én, az évek óta megrendezésre kerülő angol nyelvi játékos vetélkedőn vettünk részt zsűritagként és kvíz felolvasóként, mely végzős diákként különleges élmény volt számunkra. Nyolc általános iskolás csapat jött el hozzánk erre a délutánra nyelvtanáraik kíséretében az Implom, a Dürer, a Magvető és az 5-ös számú iskolákból.

A délután során fergeteges hangulat és jókedv töltötte meg iskolánkat. A vetélkedőn a diákoknak négy feladatot kellett megoldaniuk. Elsőként egy angol nyelvű kvízt töltöttek ki, amely célja iskolánk megismerése volt, majd ismert pop dalokat kellett párosítaniuk a bennük lévő szavakkal hallás alapján. Ezt követően az iskolaépületben készítettek selfie-ket nevezetes helyekkel és érdekességekkel, majd a képeket be kellett mutatniuk a zsűrinek. A diákoknak végül egy puzzle-t kellett kirakniuk, mely iskolánk egyik szimbólumát ábrázolta. A jó hangulathoz tehetséges diákunk, Botos Luca is hozzájárult, aki két csodálatos dalt énekelt a jelenlévőknek. A vendégeket rengeteg süteménnyel és innivalóval vártuk, melyet a délután során elfogyasztottak. Az esemény zárásaként minden résztvevő csapat számára ajándékcsomagot és oklevelet adtunk át, majd gyertyafény kíséretében közösen elénekeltük a Last Christmas című dalt.

Bízunk benne, hogy iskolánk elnyerte a résztvevők tetszését és jövőre az Erkel Gimiben folytatják tanulmányaikat.

A vetélkedőt Borzsákné Frank Eszter és Fodorné Horváth Anett tanárnők, valamint Csökmei Gergő tanár úr szervezték. A fényképeket Szász Éva tanárnő készítette.

Néhány komment a csapatoktól:

’The competition was great. It was one of the most exciting contests we have ever taken part in. Our overall opinion is that this afternoon was more amazing than we thought. The best task was the ’run and take selfies’. Our helper was so funny and kind with us, and we felt good today. We’re looking forward to the next competition!’

’Our opinion is that it’s a great competition. If we win, we will be happy. The school is very nice. The singing was wonderful. We love Erkel Ferenc High School! Thanks for the invitation!’

Az erkeles diákokból álló zsűri

Sárosiné Sárközi Andrea igazgatóhelyettes asszony köszönti a vendégeket

Az erkeles diákok bemutatják az iskolát

Quiz kérdések az Erkel Gimiről

Botos Luca 10.D osztályos tanuló gyönyörű hangjával ünnepi hangulatot varázsol

Csapatmunka

’Run and take selfies’

Tanárok egymás között

Az egyik győztes csapat