Oktoberfest 2024.

Október 16-án délután került megrendezésre iskolánkban a hagyományos országismereti vetélkedő, az Oktoberfest, melyre az idén a 9-12. évfolyamos német nyelvet tanuló diákjaink közül 12 csapat nevezett. Az eseményt, a csak erre az alkalomra alakult fúvószenekar polkája nyitotta meg. A 12 lelkes zenész iskolánk tanáraiból és diákjaiból, valamint a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanáraiból és növendékeiből verbuválódott, Csökmei Gergő tanár úr irányításával.

Arad-Gyula újabb kézfogása

2016-ban alakult ki a kapcsolat az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium között. A kötődést testvériskolai szintre aradi részről Spier Tünde igazgató asszony és Páll Mária biológiatanárnő, gyulai oldalról pedig Fodor György magyar szakos tanár emelték. Az elmúlt 8 évben több mint 10 alkalommal találkoztak a felek, 4 éven át a Határtalanul! programmal, az COVID után pedig a Rákóczi Szövetség segítségével 1-1 napra március 15.-hez és október 23.-hoz köthetően. Természetesen egyéb alkalmakat is sikerült kihasználni, ha a források engedték: pl.

Tanulmányi kirándulás a szegedi Vadasparkba

Tanulmányi kirándulás a szegedi Vadasparkba

A tanult dolgokat a hétköznapokba is be lehet iktatni és méghozzá nem akármilyen módon, hanem elmenni egy utazásra. Mi is így tettünk, reggel mindenki vonatra szállt majd a helyi tömegközlekedést kihasználva megérkeztünk a vadasparkba.

Első körben a saját útjainkat jártuk és fedeztük fel a park egzotikus ,,látványosságait”.

Oldalak