FDI nevezési kategóriák
A 2017. ÉVI FESTIVAL D’ITALIANO KATEGÓRIÁI
A versenykiírás letöltése pdf formátumban. |
ÉLŐBESZÉD
A) A 9. osztályos nyelvi előkészítő tantervű, 9. osztályos két tanítási nyelvű tagozaton tanuló diákok és azon 9. osztályos tanulók számára, akiknek az előző évekkel együtt legalább 240 olaszórájuk volt, valamint a 10. osztályos normál és emelt szintű tanterv szerint tanuló diákok részére.
Feladat: olasz nyelven megadott szituáció alapján beszélgetés a zsűrivel.
Témakörök:
- La mia giornata a scuola
- I miei passatempi preferiti
- La mia famiglia, la mia casa
- Fare la spesa
- Facciamo una festa a casa
- Una bella vacanza
B) A 10-13. osztályos két tanítási nyelvű rendszerben és a nyelvi előkészítőt végzett tanulók, valamint a 11-12. osztályos normál és emelt szintű tanterv szerint tanulók számára.
A versenyen olasz nyelvű videoanyagot (pld. filmrészlet) vetítünk le kétszer egymás után, melyről a versenyzők kötetlen beszélgetést folytatnak a zsűri tagjaival. A zsűri a társalgás folyamán elsősorban a szereplők jellemzésére, a helyszínek leírására és az események bemutatására helyezi a hangsúlyt.
TOLMÁCSVERSENY
A Studio Italia által kiírt verseny, alap- illetve emelt óraszámban tanuló 11-12. osztályos és két tanítási nyelvű 11-13. osztályos tanulók részére (részletek és beugró fordítás: 1. sz. melléklet)
ELŐADÓI KATEGÓRIÁK
A) Színpadi kategória
Egy eredeti olasz nyelven írt, maximum 20-30 perc terjedelmű mű, vagy részlet előadása olasz nyelven (lehet saját szerzemény is). Kérjük, hogy egy iskola csak egy színdarabbal készüljön! A produkciók értékelésénél a zsűri szigorúan nézi az előírt időtartam betartását, továbbá a kiejtést, a szép beszédet és a színpadi teljesítményt. Kérjük, minél előbb jelezzék, hogy milyen technikai feltételekre van szükségük a produkcióhoz. Az előadások a szerény körülményekkel rendelkező iskolai színpadon lesznek. Hangosítást tudunk biztosítani.
B) Versmondó kategória
Eredeti olasz nyelven írt költeménnyel lehet indulni. Kérjük, hogy a tanulók hozzanak magukkal egy fénymásolatot a választott műről, és azt a verseny elején, a helyszínen adják át a zsűrinek.
C) Prózamondó kategória
Eredeti olasz nyelven írt prózai mű előadása. Kérjük, hogy a tanulók hozzanak magukkal egy fénymásolatot a választott műről, és azt a verseny elején, a helyszínen adják át a zsűrinek.
D) Egyéni ének
Kérjük a versenyzőket, hogy a jelentkezési lapon tüntessék fel, hogy komoly- vagy könnyűzenei kategóriában versenyeznek-e. A komolyzenei kategóriába tartoznak a klasszikus műdalok, a népdalok, illetve az operarészletek. Könnyűzenei műfajnak minősülnek a rock- és a popszámok, valamint a táncdalok. Kérjük feltüntetni az igényelt technikai hátteret is! (Igény esetén zongorát tudunk biztosítani.)
E) Csoportos ének
Lásd az egyéni ének kategória leírásánál!
SZITUÁCIÓS JÁTÉK
Olyan 3-5 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik vállalkoznak arra, hogy a helyszínen kihúzott magyar nyelvű helyzetleírás alapján, rövid felkészülési idő után egy legfeljebb 10 perc időtartamú jelenetet rögtönözzenek. Elsősorban nem a színészi, hanem a nyelvi teljesítményt értékeljük.
KULTÚRTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ – Ki tud többet Emilia-Romagna tartományáról?
Gyulának több mint 50 éves testvérvárosi kapcsolata van az Emilia-Romagna tartományban található Budrio városkával, ezért úgy gondoltuk, hogy aki még nem ismeri eléggé a tartományt, elmélyülhet benne, aki pedig ismeri már, az felelevenítheti ismereteit.
Kultúrtörténeti vetélkedő magyar nyelven, olaszul tanuló diákok részére, amelyre 4 fős csapatok jelentkezését várjuk és kérjük, hogy iskolánként legfeljebb 2 csapatot indítsanak. A felkészüléshez szükséges irodalom:
- Wikipédia Emilia-Romagna tartományról szóló cikke: https://it.wikipedia.org/wiki/Emilia-Romagna
- Ízek városa: Bologna – a konyhaművészet magasiskolája, a bőkezűség és szívélyesség városa, Holnap Kiadó
- Magnifica Italia: Emilia-Romagna: (https://www.youtube.com/watch?v=mFmLPlcaLp0)
- L’Archiginnasio di Bologna (https://www.youtube.com/watch?v=f_dBT8DBigU)
- Az „Ízes Itália, Régiók konyhája” gasztrokulturális sorozat alábbi száma: Emilia-Romagna (8. sz.), ami tömörítve letöthető innen.
RÖVIDFILM – Cserediákként Olaszországban
Mutasd be egy olasz nyelvű kisfilmben (max. 5 perc), hogy milyen tapasztalatokat éltél át, ill. szerinted milyen lehet Olaszországban cserediákként pár napot/hetet eltölteni. Milyen sztereotípiákkal, élethelyzetekkel találkoztál, ill. találkozhatsz egy olasz családban pl. étkezés közben, vagy az olasz iskolában (tipikusan olasz családi szokások, iskolalátogatás, hétköznapok stb.)
- Mire csodálkoztál rá kinti látogatásod során (étkezési szokásaik, sajátos hagyományaik stb.)
- A kisfilmes alkotások bármilyen technikával, akár mobiltelefonnal, számítógépes animációval is készülhetnek, elkészíthetőek egyénileg, vagy akár csoportban is.
- Ne felejtsd el nevedet és az iskolád nevét feltüntetni a pályamunkán.
- Az elkészült kisfilmet töltsd fel a youtube-ra.
- A videó elérhetőségét küldd el a festivalditaliano2017@gmail.com címre.
- A filmek feltöltésének és elküldésének határideje: 2017. február 15.
KI TUD TÖBBET OLASZORSZÁGRÓL? MŰVELTSÉGI VETÉLKEDŐ
Tíz hetes magyar nyelvű kvízjáték a Studio Italia szervezésében, melyre a www.studioitalia.hu honlapon lehet regisztrálni. (2. sz. melléklet)
MESEÍRÁS
A helyszínen megadott történet befejezése írásban, szótár segítségével. Kérjük, hogy szótárt mindenki hozzon magával!
Kategóriák:
I. Azok számára, akiknek az eddigi tanulmányaik során az összesített heti óraszámuk – az idei tanévet is beszámítva – a 18 órát nem haladja meg.
II. Azok számára, akiknek az eddigi tanulmányaik során az összesített heti óraszámuk – az idei tanévet is beszámítva – a 18 órát meghaladja.
Ajánlott irodalom:
1. Gianni Rodari: Tante storie per giocare Editore Riuniti Gianni Rodari: Meséld te a végét! Mesék felnőtteknek és gyerekeknek olasz és magyar nyelven Ponte Alapítvány, 2000 (kétnyelvű kiadvány)
2. Gianni Rodari: Grammatica della fantasia. Introduzione all'arte di inventare storie Einaudi Gianni Rodari: A képzelet grammatikája Pont Kiadó Kft. 2001
EGYETEMEK OLASZ TANSZÉKÉNEK PÁLYÁZATAI (jeligével kérjük ellátni)
A) DEBRECENI EGYETEM Olasz Tanszékének pályázatai:
1.Magyarországi olasz emlékek
A pályázó lakókörnyezetében található olasz vonatkozású emlék (utcanév, intézménynév, szobor vagy egyéb művészeti alkotás stb.) elnevezésének, a névadó vagy alkotó életének, munkásságának feldolgozása.
A pályázóktól olasz vagy magyar nyelven írt, legalább 5 gépelt oldal (kettes sorköz, Times New Roman 12-es betű) terjedelmű dolgozatokat várunk.
2. Artemisia Gentileschi (1593–1653)
„Judit lefejezi Holofernészt” című képének elemző bemutatása
Szívesen olvasnánk a pályázó önálló gondolatait, a kép által rá gyakorolt hatások megfogalmazását is.
A pályázóktól olasz vagy magyar nyelven írt, bibliográfiával ellátott, legalább 5 gépelt oldal (kettes sorköz, Times New Roman 12-es betű) terjedelmű dolgozatokat várunk. Az olasz és a magyar nyelven írt pályamunkák azonos elbírálás alá esnek, a magyar nyelv használata thát nem hátrány.
B) Az ELTE Olasz Tanszékének pályázatai
1. Versfordítási feladat
Antonio Porta: Rapporti umani (lásd a 3.a sz. mellékletben)
2. Prózafordítási feladat
Marco Paolini: Il racconto del Vajont (részlet)
(lásd a 3.b sz. mellékletben)
C) A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Olasz Tanszékének pályázatai
Film:
1) ”Quali sono i film italiani che rappresentano meglio l'Italia e perché?”
Descrivi le scene di alcuni film e indica i motivi per cui raccontano, meglio di altri, la realtà italiana.
2) ”Totò a 50 anni dalla morte: una maschera sempre viva del cinema italiano.”
Fordítás-elemzés:
”Nádasdy és Babits Isteni színjáték-fordítása.”
2016-ban jelent meg a Magvető kiadónál Nádasdy Ádám fordításában az Isteni színjáték, amely Babits Mihály immár klasszikus átültetése után először adja a magyar olvasó kezébe a teljes mű verses fordítását. Ennek kapcsán várunk olyan ismertetéseket és elemzéseket, amelyek a két magyar szöveg eltérő - fordítói és jegyzetelési - megoldásait vizsgálják, s ezek alapján vonnak le következtetéseket a fordítók munkájáról, elveiről és azok hasonlóságáról, valamint különbségeiről. Javasoljuk, hogy a pályázók egy-két - szabadon választott - ének fordításainak elemzésével oldják meg a feladatot.
(Az eredeti olasz szöveg megértéséhez nagy segítséget nyújt az alábbi honlapon elérhető kommentárirodalom: https://dante.dartmouth.edu)
Kultúra:
”Vita italiana: il tempo libero e i giovani.”
(bővebben lásd az 4. sz. mellékletben)
D) A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Olasz Tanszékének pályázata
A PTE Romanisztika Intézet Olasz Tanszéke pályázatot hirdet, melyre a következő témában benyújtott pályamunkával lehet jelentkezni: Miért mosolyog Mona Lisa?
Leonardo da Vinci egyik leghíresebb képe, az 1500-as évek elején készült Mona Lisa méltán híres az ábrázolt nőalak rejtelmes mosolyáról. Számos tudós próbálta már megfejteni Lisa Gherardini mosolyát - hiába.
Az esszében egy olyan elmélet felállítása a feladat, amely Leonardo da Vinci élete és a reneszánsz művészetek ismeretének tükrében választ adhat a fenti kérdésre.
A dolgozat célja nem a festmény, vagy Leonardo da Vinci művészetelméletének értelmezése. Megírásához semmiféle esztétikai előtanulmányra nincs szükség. Olyan szabad, fantáziadús dolgozatokat várok, amelyek, hacsak a fikció szintjén is, közelebb vihetnek a rejtély megoldásához.
A dolgozat nyelve: magyar vagy olasz
A dolgozat terjedelme: 3-5 oldal
A dolgozat műfaja: esszé
Az olasz és a magyar nyelven írott dolgozatok ugyanolyan elbírlás alá esnek, azaz nem kap plusz pontot, aki olasz nyelven írja meg a dolgozatot.
E) A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Olasz Tanszékének pályázata
Prózafordítás
Részlet Mauro Corona Storia di Neve c. regényéből ( lásd 5. sz mellékletben)
KÜLÖN KATEGÓRIA: GIORGIO CESARI Gyula város tiszteletbeli díszpolgárának szervezésében:
Az esszé témája:
Come diventare cittadini europei e del mondo.
L' Unione Europea promuove un programma di cittadinanza attiva, anche attraverso il gemellaggio fra città (town twinning). Dopo avere consultato il programma 2007-2013 all'indirizzo: http://eacea.ec.europa.eu/citizenship/, dite se e come il gemellaggio fra città contribusce a promuovere la partecipazione dei cittadini (active citizenship) e a migliorare la qualità della democrazia.
Proponete inoltre possibili nuove iniziative rivolte a questo fine.
Az esszéket Times New Roman 12-es betűméretben várjuk, 1,5-es sortávolsággal, terjedelmük max. 3-5 oldal legyen.
MELLÉKLETEK
1. sz. melléklet
Tolmácsolási verseny
11. és 12. osztályos tanulóknak
A STUDIO ITALIA OLASZ ISKOLA a középiskolai olasz verseny alkalmából tolmácsolási versenyt hirdet.
A tolmácsolási verseny 3 részből áll:
I. fordítás olaszra: A versenyzők a mellékelt szöveget lefordítják, majd az elkészült fordítást előre elküldik az italia@studioitalia.hu e-mail címre, vagy a Studio Italia Olasz Iskola címére (1053 Budapest, Radnóti Miklós u.2.).
Beküldési határidő: 2017. március 16.
II. rövid olasz szöveg azonnali fordítása (blattolása) olaszról magyarra,
III. kétirányú tolmácsolás. A versenyző tolmácsfeladatot lát el egy magyar-olasz konzultáción, amelynek témái a következők lehetnek:
- Zöldség, gyümölcs fogyasztás Magyarországon és Olaszországban (pl. zöldségek és gyümölcsök neve): hagyomány és a mai valóság.
- Igaz-e, hogy az olasz fiúk és férfiak ma már többet költenek kozmetikumokra, mint az olasz lányok és asszonyok. Magyarországon is ez a tendencia? (pl. az emberi test, kozmetikumok, a szépészeti ipar)
- Nehéz a magyaroknak olaszul tanulni? És az olaszoknak magyarul? Miért? (pl. nyelvtani jelenségek elnevezései)
- Aki nem anyanyelvén kívül nem tanult meg legalább még egy nyelvet, anyanyelvét sem érti igazán – mondta egy bölcs. Igaza volt? (pl. nyelvtanra, lexikára, kommunikációs funkciókra vonatkozó fogalmak)
- A ma születő olasz gyereknek a várható átlagos élettartama kb. tíz évvel hosszabb, mint az átlagos sorsú magyar gyereké. Miért? (pl. a klímára, táplálkozásra, életmódra, életszínvonalra, életminőségre, hagyományokra, stb. vonatkozó fogalmak )
- Mit kell tudnia a fordítónak és mit a tolmácsnak?
- Olaszországi földrengések: milyen következményekkel járnak, hogyan lehet védekezni ellenük? (pl. a földrengéssel, az építészettel, a műemlékvédelemmel, a mentéssel kapcsolatos fogalmak)
A felsorolt hét téma közül minden résztvevő válasszon ki ötöt, és ezek szókincséből készüljön fel. A szóbeli verseny előtt közölje majd a zsűrivel, melyek a választott témái.
A versenyzőknek nem a fenti témákban való jártasságukról kell tanúbizonyságot tenniük, hanem azokkal kapcsolatos beszélgetésben kell tolmácsként részt venniük, tehát elsősorban az adott témához kapcsolódó szókincsből, az azzal kapcsolatos beszélgetésekben, cikkekben előforduló kifejezésekből kell készülniük! (A felkészülést segítendő, néhány témánál zárójelben támpontokat is adtunk.)
Díjak:
I.díj: egynyelvű értelmező kisszótár és ingyenes részvételi lehetőség a 2017. júniusi vagy decemberi CILS nyelvvizsgán
II. díj: ingyenes részvétel a 2017. júniusi vagy decemberi CILS nyelvvizsgán
III.díj: egynyelvű értelmező kisszótár
Beugró fordítás:
Traduca in italiano il seguente testo:
8 ok, amiért minden hétvégénket Olaszországban töltenénk
Nem tagadjuk, megrögzött olaszmániások vagyunk. Imádjuk az életérzést, a barátságos helyieket, a mennyei ízeket, a gyönyörű tájakat. Amikor egy kis időre elutaznánk valahova feltöltődni, nem kérdés, hogy melyik országon belül keresünk célpontot. A fapados árakból kiindulva – általában olcsóbb kiruccanni Milánóba, mint itthon busszal leugrani a vidéki nagymamához.
1. Mert egy városi séta felér egy időutazással
Az olasz városokban lépten-nyomon az az érzése az embernek, mintha visszautazott volna az időben. A Forum Romanumot járva, Siena középkori utcáin csatangolva, Firenze egykori gazdag lakóinak hálószobájába lesve, vagy éppen San Gimignano lakótornyait megmászva nem nehéz megfeledkezni a mindennapi problémáinkról, és régmúlt korokba képzelni magunkat.
(…)
3. Mert itt élmény enni...
Aki nem édesszájú, annak mondjuk a porcukros édes reggelivel nehéz azonosulni, de ezen kívül nem nagyon tudunk belekötni az olasz étkezési szokásokba. Csodálatos a kávéjuk, a leghétköznapibb, sarki pizzaszeletesnél elképesztő jókat ehetünk, imádni való családi trattoriákra bukkanhatunk, és persze itt adják a világ legfinomabb fagyiját – az ország legjobbját azon belül is San Gimignanóban kell keresni.
(…)
5. Mert életre szóló élmény itt kirándulni
Főleg, ha a Camino olasz testvérét, a Via Francigena zarándokutat választjuk. Mi egy verőfényes nyári napon döntöttünk úgy, hogy a slow tourism jegyében kipróbáljuk, milyen végigmenni a zarándokút egyik közepesen nehéznek mondott szakaszán, Siena és Monteriggioni között. Vallási háttere nem volt a dolognak, de azt megtapasztaltuk, hogy húsz kilométert a dimbes-dombos toszkán tájban nyár közepén legyalogolni akkor is spirituális élményt jelent, ha nem hívő az ember. (…)
( http://divany.hu/2016/olaszorszag/2016/11/23/olasz_tippek/ )
2. sz. melléklet
FESTIVAL D’ITALIANO
Gyula-2017
Ki tud többet Olaszországról? - Műveltségi vetélkedő
(magyar nyelvű feladat!)
Játékra invitáljuk az olaszul tanuló középiskolásokat!
10 hetes kvízjáték a Studio Italia honlapján
Regisztrálj a honlapunkon és játssz velünk 10 héten keresztül!
Minden héten három továbbjutót sorsolunk ki a legtöbb helyes választ adók közül!
Aki velünk játszik és a legjobbak között válaszol, megnyerheti a fődíjat, ami egy olaszországi tanfolyam!
Tehát játékra fel, forza ragazzi!
A játék szabályai:
- A kvízben részt vehet minden olaszul tanuló középiskolás, aki előzetesen regisztrált a honlapunkon. (Szükséges adatok: név, e-mail cím, iskola neve és címe, osztály, olasztanár neve)
- Minden héten más témában jelentkezünk 10 kérdéssel, melyek a Studio Italia honlapján az adott hét hétfő estétől vasárnap éjfélig tölthetők ki és küldhetők el, a megoldások hétfőnként lesznek elérhetőek.
- A kérdőív beérkezése után visszaigazolást kapsz a kvíz kitöltéséről.
- A visszaigazolás a kitöltés után azonnal megjelenik a honlapon, jelezve a helyes válaszok arányát (külön e-mailt nem küldünk).
- A versenyhez folyamatosan lehet csatlakozni, mert minden hét munkáját külön is értékeljük: a heti kérdéssort kitöltők közül a 3 legmagasabb pontszámot elért tanuló jut tovább a döntőbe. Több azonos pontszám esetén sorsolással választjuk ki a továbbjutókat hetente.
- Érdemes mind a 10 héten keresztül játszani, mert a heti 3 továbbjutón felül, az a 3 játékos is bejut a döntőbe, aki végig vetélkedik, és a legtöbbször eléri a heti maximális pontszámot.
- A döntő a Festival d’Italiano keretében Gyulán kerül megrendezésre, 2017. március 31-én. A 33 továbbjutó a döntőn egy kvízjátékban méri össze tudását.
A játék témái:
- Földrajz (tartományok, városok)
- Történelem
- Országismeret, mindennapi olasz élet
- Képzőművészet
- Irodalom
- Film, színház
- Zene, opera
- Divat
- Sport
- Gasztronómia, olasz márkák
Felkészülés, segédanyagok:
- A 10 elődöntő során főleg az internetes böngészés segít a kérdések megfejtésében.
- A döntőn nem használható semmilyen segédanyag.
A döntő nyereményei:
A fődíj:
2 hetes, 40 órás olaszországi nyelvtanfolyam és diákszállás Triesztben
- II. helyezett: a Studio Italia 36 órás nyelvtanfolyama Budapesten vagy vagy 1 alkalmas (4fő) részvételi lehetőség olasz főzőiskolánk egyik főzőtanfolyamán
- III. helyezett: 10 000Ft értékű könyvvásárlási utalvány
A játék időtartama: 2017. január 16. – 2017. március 26.
Mindenkinek jó szórakozást és sok szerencsét kívánunk!
STUDIO ITALIA
Az ELTE Olasz Tanszékének versfordítói pályázata
Antonio Porta
Rapporti umani
XI.
"Della mia vita, in un certo giorno,
non seppi piú nulla, soltanto quello
che rivelò il barbiere domandando dei
miei figli e m’accorsi di non averne mai
saputo, guardandomi bene negli occhi sopra
la schiuma e i riflessi del rasoio.
Uscii e impolverai le scarpe tra le
pietre, e proseguii, le stringhe
slacciate, sulla via di casa, il
gocciolío del sudore: entrando qualcosa
accadde, non ricordo; dietro il portone,
immobile tra i cristalli, l’ostilità di
mia moglie e mi chiesi chi era.
Per togliere la polvere, chinato, si recidevano
le stringhe, la fronte mi sanguinava, tra i
cristalli spezzati, le stringhe tra i capelli,
e premevo, frugando tra le schegge, scrivendo
nella polvere, la lingua mi si tagliava,
lambendo, il sangue colava dagli occhi, sulle tempie,
i figli non sanno nulla..."
3. b sz. melléklet
Az ELTE Olasz Tanszékének prózafordítói pályázata
Marco Paolini: Il racconto del Vajont (részlet)
Quanto pesa un metro cubo d'acqua?
No, no, non preoccuparti di rispondere esattamente. Basta che ci mettiamo d'accordo. Un metro cubo d'acqua? Mille chili, una tonnellata. Una tonnellata va bene? Le frane le misurano a metri cubi. Il metro cubo è l'unica cosa che resta fissa, perché poi la densità, e il peso, cambiano. Allora bisogna prendere quest'unità di misura, l'unica cosa abbastanza certa, bisogna prendere i numeri, però poi bisogna metterli vicino alle cose, ai nomi, per vedere se scatta qualcosa.
Un nome: Stava.
Ti dice niente?
Val di Stava, una conca tra Bolzano e Trento. In cima alla Val di Stava, lassù in alto, c'era una diga di terra e dietro c'erano i fanghi, gli scarichi di una miniera Montedison. Dopo che è piovuto un bel po', il 18 luglio 1985 la diga non ce la fa più: scoppia. Tutto quello che c'è dietro alla diga, 450.000 metri cubi di fango, va giù a spazzare via dalla faccia della terra il paese di Stava e una fetta del paese vicino, Tesero. Duecentosessantotto morti.
Quattrocentocinquantamila metri cubi.
Un altro nome: Valtellina. Stesso mese, luglio. Però del 1987. La frana della Valtellina è più grossa di quella della Val di Stava, è parecchio più grossa, cento volte più grossa: 45 milioni di metri cubi di montagna cascano in fondo alla Valtellina a fare uno schizzo lungo due chilometri che cambia la geografia della valle. Quarantacinque milioni di metri cubi.
E allora un altro nome: Vajont. Ti dice niente Vajont?
9 ottobre 1963. Dal monte Toc, dietro la diga del Vajont, si staccano tutti insieme 260 milioni di metri cubi di roccia.
Duecentosessanta milioni di metri cubi.
Vuol dire quasi sei volte più della Valtellina.
Vuol dire seicento volte più grande della frana della Val di Stava.
Duecentosessanta milioni di metri cubi di roccia cascano nel lago dietro alla diga e sollevano un'onda di cinquanta milioni di metri cubi. Di questi cinquanta milioni, solo la metà scavalca la diga: solo venticinque milioni di metri cubi d'acqua... Ma è più che sufficiente a spazzare via dalla faccia della terra cinque paesi: Longarone, Pirago, Rivalta, Villanova, Faè.
Duemila i morti.
La storia della diga del Vajont, iniziata sette anni prima, si conclude in quattro minuti di apocalisse con l'olocausto di duemila vittime.
Come si fa a capire un fatto come questo?
Capire che peso ha avuto, che peso ha?
Dove va a cadere il peso di certi avvenimenti?
Che pressione fanno sulla morale delle persone, come incidono sui comportamenti di una comunità, nelle scelte di un popolo?
Quale clima raddensano in un paese?
Io il 10 ottobre andavo in seconda elementare.
Mi sveglio. Mattina sette e mezzo. Mia mamma piange.
Non avrà mica litigato con mio papà alle sette e mezzo del mattino?
Non c'era a casa mio papà.
Mi ricordo il giornale radio: ”Longarone non c'è più.”
Longarone?
Non avevamo mica dei parenti noi a Longar... Aspetta, no, aspetta... Ma certo, ero un bambino, ma io Longarone me la ricordavo... Éh sì che me la ricordavo: per me all'epoca Longarone era una stazione sulla ferrovia delle vacanze. Perché noi andavamo in vacanza sempre nello stesso posto e quindi io le stazioni le avevo imparate a memoria.
Ecco la valle della sciagura: fango, silenzio, solitudine e capire subito che tutto ciò è definitivo; più niente da fare o da dire. Cinque paesi, migliaia di persone, ieri c'erano, oggi sono terra e nessuno ha colpa; nessuno poteva prevedere. In tempi atomici si potrebbe dire che questa è una sciagura pulita, gli uomini non ci hanno messo le mani: tutto è stato fatto dalla natura che non è buona e non è cattiva, ma indifferente. E ci vogliono queste sciagure per capirlo!... Non uno di noi moscerini vivo, se davvero la natura si decidesse a muoverci guerra...
Belle parole, potenti, bellissime!
Eh, non sono mica mie... Queste sono le parole di uno dei giornalisti più importanti della nostra Repubblica: Giorgio Bocca, su ”Il giorno”, venerdì 11 ottobre 1963.
4.sz. melléklet
A PPKE BTK Olasz Tanszéke a 2016/2017. tanévi Festival d’Italiano keretében a következő témakörökben ír ki pályázatot magyarországi gimnáziumok tanulói számára:
film, fordítás-elemzés, kultúra.
A pályázóktól az egyes témakörökben a megadott cím(ek) alapján várunk, lehetőleg olasz nyelven írt, 4-5 gépelt oldal terjedelmű dolgozatokat.
A legjobb dolgozatok készítői könyvjutalomban részesülnek.
Témakörök:
Film:
1) ”Quali sono i film italiani che rappresentano meglio l'Italia e perché?”
Descrivi le scene di alcuni film e indica i motivi per cui raccontano, meglio di altri, la realtà italiana.
2) ”Totò a 50 anni dalla morte: una maschera sempre viva del cinema italiano.”
Fordítás-elemzés:
”Nádasdy és Babits Isteni színjáték-fordítása.”
2016-ban jelent meg a Magvető kiadónál Nádasdy Ádám fordításában az Isteni színjáték, amely Babits Mihály immár klasszikus átültetése után először adja a magyar olvasó kezébe a teljes mű verses fordítását. Ennek kapcsán várunk olyan ismertetéseket és elemzéseket, amelyek a két magyar szöveg eltérő - fordítói és jegyzetelési - megoldásait vizsgálják, s ezek alapján vonnak le következtetéseket a fordítók munkájáról, elveiről és azok hasonlóságáról, valamint különbségeiről. Javasoljuk, hogy a pályázók egy-két - szabadon választott - ének fordításainak elemzésével oldják meg a feladatot.
(Az eredeti olasz szöveg megértéséhez nagy segítséget nyújt az alábbi honlapon elérhető kommentárirodalom: https://dante.dartmouth.edu)
Kultúra:
”Vita italiana: il tempo libero e i giovani.”
A téma feldolgozását segítő kérdések: Általában hogyan töltik az olasz fiatalok (gimnazisták vagy egyetemisták) a szabadidejüket (pl. zene, hobbi, sport stb.)? Vannak-e kifejezetten az olaszokra jellemző társas vagy egyéni szabadidős tevékenységek? Van-e eltérés a vidéki és a nagyvárosi környezetben élők szokásai között? stb. Érdekes lehet egy „saját élmény” leírása is, pl. olasz családnál tötltött tapasztalatok alapján, vagy olasz ismerősök megkérdezésén alapuló „felmérés ” adatainak bemutatása.
A pályázatok beadási határideje: (a Festival d’Italiano szervezőinek útmutatása szerint)
A pályaművek elkészítéséhez jó munkát kívánunk!
5.sz. melléklet
A Szegedi Tudományegyetem fordítási pályázata:
Esercizio di traduzione per il Festival d’Italiano 2017
Testo tratto dal romanzo “Storia di Neve” di Mauro Corona
Edito da Arnoldo Mondadori, Milano, 2008
Pagine 274-275
Pioveva, ma i cuculi cantavano tutto il giorno. Anche se erano bagnati come stracci sotto la fontana, cantavano allegri e la loro voce era umida come le loro piume. Il canto veniva fuori bagnato ma sempre bello, anzi, bagnato era ancora più malinconico. Rispetto a un canto asciutto, c’era la stessa differenza che si sente quando si batte la scure su un tronco secco e su uno che è rimasto per mesi nell’acqua. Quello secco fa “tec” e sembra che attacchi qualcuno, quello bagnato fa “puf” e sembra che carezzi qualcuno, per questo il canto bagnato è più bello di quello asciutto. La natura è tutta più bella quando è bagnata dalla pioggia, i boschi, i prati, le montagne luccicano come argento, i campi fumano, gli orti sembra si siano messi l’olio sui capelli di verzura, come le donne quando si fanno belle.
Solo una cosa non è bella sotto la pioggia, ed è avere il vestito bagnato. Boscaioli, contadini, montanari in genere, quando per vari motivi non arrivano a ripararsi e prendono una lavata si arrabbiano, perché camminare diventa difficile. Il vestito si attacca addosso, ci si sente legati come dentro un bidone di colla da legno. Il peso del vestito bagnato grava sul corpo come se si portasse un tronco, in quel caso l’unica cosa da fare è correre a casa a cambiarsi. Ma se si è troppo lontani da casa conviene fermarsi sotto un antro, una grotta, una sporgenza di roccia, accendere il fuoco e far asciugare i vestiti.
Si può andare a riparo anche sotto un grande pino o un abete bianco, ma prima occorre guardare bene la corteccia. Se tende a girare a vite verso destra allora l’albero è buono, perché non prende i fulmini. Invece, quelli con la scorza che si torce a sinistra, oppure è dritta, guai ad adoperarli per ripararsi dai temporali. Questi alberi attirano i fulmini come il fiore le api. Se nei boschi si osservano bene gli alberi squartati da cima a fondo dalla saetta, si vedrà che sono tutti sbrecciati verso sinistra. Girando come una vite, la loro polpa bianca o gialla penzola nell’aria, ma forma sempre una spirale verso sinistra.
Comunque, pioggia o non pioggia, bisognava preparare il falò di San Floriano, così la gente vestì i tabarri, entrò nei boschi grondanti acqua e si mise a cercare tronchi vecchi, o secchi anche se in piedi, per fare la catasta. E, come se Dio avesse capito che c’era bisogno di bel tempo per raccogliere legna, fece tornare il sole e un bel caldo. Sotto quella mano calda i boschi si misero a fumare come carbonaie, i cuculi asciugarono le piume e cantarono con meno malinconia, gli animali asciugarono il pelo che, bagnato, luceva come fosse oro.
In quattro giorni si apparecchiò la catasta che, alla fine, risultò più grande di tutte quelle fatte fino allora. ----- Si era ormai al ventuno aprile, era ora di accendere.