Bioszos kirándulás

Biológia kirándulás a szegedi vadasparkba

2016. 10. 13-án emelt bioszos csoportunkkal a szegedi vadasparkba látogattunk. Korán reggel indult a vonatunk Békéscsabáról, mert időpontra vártak minket.

Nem egy hétköznapi kirándulós látogatás volt ez, hanem a Zoosuli keretében, éppen a tanult tananyaghoz kötődő foglalkozáson vehettünk részt. A téma az esőerdők fogyasztói szintjei voltak. Idegenvezetőnk végigkalauzolt minket a vadaspark Dél-Amerikát bemutató részén és az esőerdőkben élő állatok táplálkozási, szaporodási szokásairól és hozzájuk kapcsolódó érdekességekről hallhattunk. Madarak közül láttuk, és hallottuk többek között zöldszárnyú arákat, és vörösszárnyú papagájokat. A skarlátíbisz tollazatának feltűnő színe miatt, vagy ha mást nem, akkor a szegedi pirospaprikában gazdag étrendjéről, biztosan mindenkinek az eszébe jut. Emlősökről is esett szó, meglátogattuk a gepárdot, leopárdot és a vadmacskát is. Nagyon érdekes és sokszor meghökkentő volt látni ezeket az állatok élőben, szinte testközelből!  Sokszor, alig pár méter vagy csupán csak egy üvegfal választott el minket a ragadozóktól, akik egészen közel merészkedtek hozzánk. Voltak olyanok, akik a hűvösebb idő miatt nem jöttek elő csak a mi kedvünkért, így például az arany oroszlánmajmokból keveset láthattunk. Viszont később, egy belső kifutóban rácsodálkozhattunk a tapír hatalmas testméretére. Az idegenvezetés végén a Terrárium Házban egy különleges élményben volt részünk. Kezünkben tarthattuk egy tapír koponyáját, ami sokunk számára elég nehéznek bizonyult, emellett egy madárpók levedlett „ruháját” is kezünkbe vehettük és megvizsgálhattuk közelebbről. Lehetőségünk volt rákosi viperát „simogatni”, és eloszlatni a téveszméket, miszerint a kígyók bőre nedves és nyirkos. A kirándulást szabadprogrammal zártuk, mindenki körbenézhetett kicsit és elmehetett más állatokhoz. Így láttuk a pápaszemes pingvinek etetését, s közben olvadoztunk, olyan aranyosak voltak. Nagy kedvenc volt a láma is, aki (sajnálatunkra) megtorlás nélkül tűrte, hogy mi köpködtük őt! A nandut egyszerűen imádtuk, és biztosan vagyunk benne hogy ő is minket! A Legbarátságosabb Állat címet az alpakának ítélnénk, aki nagyon közvetlen volt velünk szemben. Kár, hogy otthoni tartásra nem ajánlották.

Köszönjük Papp Mónika tanárnőnek, hogy ilyen remek kirándulást szervezett nekünk! Mi nagyon jól éreztük magunkat, reméljük a tanárnő is!

Megyeri Krisztina 12.C